jártamban-keltemben

Hunnak neveznek minket?

2019/07/30. - írta: Laszlovszky András

Fájl:Chronicon Pictum P016 Attila és Leó pápa.JPG

(Kép: Atilla és Leó, miniatúra a Képes Krónikából)

Rövden: nem!

Kicsit bővebben: azok sem nevezik hunnak a magyarokat, akiknél a magyar népnév, vagy az országnév a hun- szótaggal kezdődik. Ezek nincsenek is olyan sokan, mint elsőre gondolnánk, lényegében a középkori latinból (hungarus) közvetlenül az angolba kerülő hungarian, és még a francia hongrois van, bár az utóbbiban sem hun, hanem hon. A többi nyelvben vagy jövevény a nagyobb nyelvekből, vagy nem hun- a kezdet, hanem a h nélküli alak. A francia nyelvben is valószínűsíthető az utólagos hatás, középkori szótárban olvasható az ogre alak, ami a magyarokra utal. Ám még ahol a latin hungarus származékai vannak, ott is tisztában vannak vele, hogy ez nem a hun népnévből jön, mégis a magyar közvélemény egy jelentős része meg van győződve arról, hogy minket az egész világ hunnak nevez és hun utódnépnek tart. Ez konkrétan nem igaz.

Ha megnézzük a más alakú magyar népneveket, leszámítva azokat, amik a magyar önelnevezésből származnak, lényegében még két formát találunk, a germán ungar és szláv venger különböző variációit. Már ennyiből is világos, hogy ezek az elnevezések összefüggenek a latin hungarusszal, de egyrészt éppen a minket körülvevő természetes nyelvek mégsem hun- kezdettel látják el a nevet, másrészt a szláv névalakok a latin h kezdet eredetiségét is kizárják. A szláv nyelvekben ugyanis nem szokás a h>v hangzócsere a szó elején. Erre csak azt az egyetlen ellenvetést lehetne felhozni, hogy az ungar és venger nincs kapcsolatban a hungarusszal, ez viszont nem is logikus, és forrásokkal cáfolható.

A hunok birtokait Hunnorumnak, vagy Hunniának nevezték az egykorú források. Ha valaki azt állítja, hogy a Hungaria szónak köze van Hunniához, akkor nem elegendő az egyszerű hasonlóságra hivatkozni, hanem meg kell magyarázni a közepére beugró -gar- részt is. Ennek a magyarázata mindig elmaradt, leginkább azért, mert nem lehet hihető magyarázatot találni rá. Még a latin nyelvű források is – elsősorban a Karoling források – eleinte az ungar különböző változatait használták, miközben megfigyelhető, hogy a korai forrásokban az avarokat azonosították a hunokkal, majd később a magyarokat az avarokkal, eközben a magyarokat végig ungarnak nevezve. A latin nyelvű nyugati források hungarus alakja csak egészen későn, a 11. században alakult ki.

Az 5. századtól egyszerűen megszűnik a hunok emlegetése. A források az egykori hun törzsszövetséget alkotó különböző néprészek (népek) saját neveit kezdik használni, Iordanes állítása szerint a hun maradványok dél felé menekültek Atilla (szándékosan írom így ezt a nevet, erről talán majd később) halála után, betelepedtek a Római Birodalom dunai limesétől délre a birodalomba, legkeletebbre éppen Irnik került a Scythia Minor nevű tartományba, ami a Duna deltája a mai Romániában. Ez után a hunok teljesen eltűnnek a forrásokból, és eltelik több mint három évszázad, amikor egy e térségtől lényegesen keletebbre élő népet emlegetni kezdenek a források, a Volga vidékén élő ungrikat.

Az első forrás Jeórjiosz Amartolósz (ógörögös, talán ismertebb néven Geórgiosz Hamartólosz), aki 837-ben írta le ezt a népnevet. Vegyük észre, hogy ez már gyakorlatilag megegyezik a ma használatos germán névvel. Ő aztán sok kompilátor célpontja lett, mint mondjuk Szimeon Logothétisz (Szümeón Logothetész). Ez a név jelenik meg a Karoling annalesekben (pl. Saint-Bertin), vagy a salzburgi évkönyvekben. Ez a név vált a latinra fordított, vagy eleve latinul írt krónikákban hungarusszá, vagyis a h betoldása egyrészt a latinizálás terméke, másrészt viszont az akkoriban nagyon divatos archaizáló írásmódé. A latinizált hungarus névbe azonnal belelátták a hun népnevet népetimológiai szinten, ezért terjedt el nagyon gyorsan. Akkoriban ugyanis hunnak nevezni valakit nem jelentett dicsőséget, éppen ellenkezőleg, nagyon durva pejoratív, a „barbár” kifejezéssel egyenértékű jelző volt. Talán ezért ment át a 10. század bizánci történetírása a türk név használatára, amit Jeórjiosz Kedrinósz (Geórgiosz Kedrénosz) használt utoljára.

Itt kell kitérni, mit is jelent ez az ungri népnév. Ha ez az eredetibb névalak, akkor nem hunokat. A jelenlegi legelfogadottabb nézet szerint az onogurok nevéből ered. Ennek tulajdonképpen független megerősítése a szláv venger név, mivel a „tíz ogur” jelentésű összetételnek a köztörök nyelvekben on-ogur a megfelelője, a csuvas vun (10) számnév alapján pedig az ogur alakja *van-ogur lenne. A türk nyelvek egyik sajátossága, hogy ha egy összetételben három szótagú szó keletkezik, akkor a közepéről kiesik egy magánhangzó és két szótagra redukálódik. Ebből pedig az következne, hogy az onogurok külső neve volt az ungar, a belső neve pedig venger (a hangrendi párok sokszor megvannak, jellemzőek a türk nyelvekre, vö. megyer-magyar). Vagyis a germánok köztörök kapcsolatokkal, a szlávok pedig onogur kapcsolatokkal kezdték használni e népnevet.

A fent leírt folyamat a név kialakulásának minden elemét megmagyarázza, nem úgy, mint a Hunnia = Hungaria kijelentgetés, ami semmit sem magyaráz. Ez tényekre támaszkodik, az pedig egy szimpla hasonlóságra, amely hasonlóságot némiképp szándékosan a középkori történetírók alakítottak ki a középkori latin irodalomban.

A kérdés már csak annyi lehet, hogy nekünk – a honfoglalóknak – mi közünk lehet az onogurokhoz, de ennek a kutatása lényegesen értelmesebb, mint az utólag h-val ellátott, majd visszafelé hunnak magyarázott hungarus népnév alapján a hunok felé orientálódni. Gesztahagyományaink pedig már Anonymus korában a hungarus sufnietimológiájából kiindulva tették fel a hun rokonságot, ehhez az alapfeltételezéshez írtak mítoszt, ehhez igazították a meglehetősen szabadon használt forrásaikat, és kreáltak egy több száz éve fennálló hiedelmet, tévhitet, történelmi prekoncepciót.

Bármit is tartsunk a hun rokonság lehetőségéről, az tény, hogy közvetlen kapcsolat források alapján nem tehető fel. Az a legkevésbé, hogy hitelt kéne adni az Álmost Atillára visszavezető krónikási hagyománynak. Amennyiben a magyaroknak bármi köze van a hunokhoz, az annyi, hogy a hun törzsszövetség egykor magába foglalta az eurázsiai sztyeppék jelentős részét, a magyarok elődei, akik ebben a térségben éltek, feltétlenül alattvalói vagy szövetségesei voltak, tehát egy hun népnek nevezhetők. De ettől a hunok nem lesznek magyarok, csak a magyarok lesznek a hun törzsszövetség alkotói, ha akarjuk, akkor hunok. Ahogy hun volt mindenki más is, aki Atilla alattvalója volt a gótoktól a permiekig. Valamennyien pont ugyanennyi erővel és joggal állíthatnák, hogy ők a hunok leszármazottai. A hunok pont olyan törökös kultúrájú népek voltak, mint akkoriban a sztyeppe minden népe, pont ugyanúgy nem ismerjük a hun nyelvet, mint bármely más akkori, írásmentes kultúra népének nyelvét (ha volt is hun írás, nem maradt fenn), ám ismert személyneveik 90%-a a türk nyelvekkel hozható párhuzamba. Semmi gond nincs azzal, hogy az évszázadokkal későbbi magyarok is törökös kultúrájú, törökös nyelvű népet hoztak a Kárpát-medencébe, de a kapcsolat a hunok és magyarok közt pont annyira megalapozatlan, mint ha a sztyeppén élő népek bármelyik másikával próbálkoznánk.

Egy dolog viszont tény: rajtunk kívül a világon senki sem nevezi hunnak a magyarokat.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://laszlovszkyandras.blog.hu/api/trackback/id/tr3814986774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Laszlovszky András 2019.07.30. 22:33:15

@omegawatch nongalicianer: Esetleg érdemi hozzászólás is van, vagy csak az alpári marhaságra futja?

Benkő István 2019.07.31. 07:26:25

Szevillai Szent Izidor (556 – 636) a szkíta-hun-avar-magyar folyamatosságról. A szövegezésből nyilvánvaló, hogy azt Szent Jeromos 3. pont szerinti levele alapján írta. A szöveg a méd Cyaxares (ie. 625–585) idejében a szkíták által indított hadjáratra utal.

„…A magyarokat azelőtt hunoknak hívták, és utána – királyuk neve után – avaroknak, és ezelőtt ezek a távoli Maeotis és a jeges Tanais (Don) a masszagéták vad népe között éltek. Aztán a fürge lovaikon kitörtek a Kaukázus sziklái közül, ahol Nagy Sándor Kapui visszatartották a vad népeket. A keletet húsz évig tartották rabságban, az egyiptomiaktól és etiópoktól pedig évi adót szedtek...”/A latin Patrologia 82-ik kötet kilencedik könyv második fejezet 66. cikk./

Rubruk (1255):

„…Baskíria tartományából jöttek a hunok, akiket később magyaroknak neveztek, s ezért hívják Nagy-Magyarországnak. Isidorus azt mondja róluk, hogy fürge lovaikkal áttörtek a falakon, melyeket Sándor állított a Kaukázus szirtjein a vad törzsek megfékezésére, úgyhogy Egyiptomig az egész területről nekik adóztak. Franciaországig is feldúltak minden országot, tehát nagyobb hatalomra tettek szert, mint manapság a tatárok….”

[A tatárjárás emlékezete. Szerk. Katona T. Bp. 1981. 95-100. Fordította: Györffy Gy.]

Rubruk korában (13. század) fontos események történtek a keleten maradt magyarok sorsában. A hét vezér Szkítiából történt kijövetele (Anonymus, Riccardus) után „a keleti magyarság zöme … az uráli-kazakisztáni sztyeppéken maradt, később „behódolt a mongoloknak, és betagozódott az Aranyhorda katonai szervezetébe, a „madzsar” (magyar) etnikai név megőrzése mellett. Az ő utódaik lehetnek a kazak-magyarok és az Üzbegisztánban, Szamarkand környékéről leírt kipcsak-magyarok. [Vö.: Etnicheskij Atlas Üzbekistana, 2002 Tashkent, 59; Catherine Poujol, Dictionnaire de L’Asie Centrale, 2001 Paris, 193]” .

Vincent de Beauvais (latinul: Vincentius Bellovacensis, magyarosan Beauvais-i Vince; Beauvais, 1190 körül – Párizs, 1264 körül) latin nyelven író középkori francia dominikánus szerzetes, királyi nevelő és lexikoníró: „Európa egyik országa Magyarország, amelyet — mivel hajdan a hunok foglalták el, e népről — Hungariának neveznek és Orosius szerint két része van: Hungaria Maior és Hungaria Minor. A nagyobb Hungaria a távolabbi Szíria táján, túl a Meotisz mocsarain feküdt. Innen jöttek valaha azok a hunok, akik mocsarak meg földek végtelen területein vadászva, és szarvasok és vadállatok nyomait követve végül is ráleltek Pannónia földjére. Ezek azután saját népes seregükhöz megtérve Pannóniába visszajöttek, és kiűzve az itt lakókat saját ősi nemzetségük nevét adták a népnek és a hazának."[11]

Roger Bacon (1214 – 1292 vagy 1294 júniusa) középkori angol gondolkodó, Robert Grosseteste tanítványa volt, az Oxfordi Egyetemen tanított ferences rendi szerzetesként. Főként természetkutatással foglalkozott, és Grosseteste fényről szóló tanítását fejlesztette tovább. Bacon a következőket írja Magna Hungaria-ról: „[Nagy Bulgária után] keleti irányban terül el Pascatyr (=Baskíria – B. I.) földje, amely Magna Hungaria (=Nagy Magyarország – B. I.); ebből jöttek ki a hunok, akiket később hugrinak, most pedig hungarinak, vagyis magyaroknak neveznek; ezek maguk köré gyűjtve a bulgárokat és Észak más nemzeteit, megtörték [Nagy] Sándor határzárait – mint Isidorus mondja. És fizették nekik az adót egész Franciaországig; ezért letelepedett azon a földön, amelyet ma Hungarianak, vagyis Magyarországnak neveznek, túl Csehországon s Ausztrián, s a latinoknál ezt a földet most magyar királyságnak hívják.”[12]

Felmerül a kérdés: Rubruk, Beauvais és Bacon a magyaroktól kapta az információkat, vagy fordítva. Ez azért fontos, mert egyes történészek szerint Kézai előtt a magyaroknak nem volt hun tudata, azt Kézai külföldi történeti forrásokra alapította. Ezek a források viszont az említett történészek szerint tévedésben voltak, mert mindenkit, aki keletről jött hunnak néztek. A magyar krónikások célja ugyanezen történészek szerint az uralkodóház és a magyar nemesség részére dicső múlt keresése volt, vagyis idegen tollakkal ékeskedtek.[13]

A felmerülő kérdésekre a választ maga Rubruk adja meg. Ahogy úti jelentésében írja: „Amit a baskírok földjéről mondottam, a domonkos barátoktól tudom, akik a tatárok jövetele előtt utaztak oda….” Mint már említettük, a tatárok bejövetele előtt, Julianus barát járt IV. Béla magyar király megbízásából „Ungaria Maior”-ban, azaz a baskírok földjén. Ezt követően azonnal Rómába ment jelentéstételre. Rubruk tehát tőle szerezhetett tudomást arról, hogy honnan jöttek a hunok és a magyarok, Beauvais és Bacon pedig Rubruktól.[14] A Julianus barát 1236. évi első útjáról készült Riccardus jelentés közli, hogy a keleti magyarokról milyen forrásból tudtak a magyar dominikánus barátok. Julianus ismeretei tehát innen, valamint személyes tapasztalataiból származtak, ezeket adta tovább szerzetestársainak. A külföldi szerzők tehát a magyaroktól szereztek tudomást a hun-magyar kapcsolatról.

Benkő István 2019.07.31. 07:42:45

A magyar őshaza és a nemzeti hagyomány,
NYELVTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK A
MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA
NYELVTUDOMÁNYI BIZOTTSÁGÁNAK MEGBÍZÁSÁBÓL
1923
II.
Magna Hungária.
A XIII. század közepe táján JULIÁN utazásaival kapcsolatban a magyar őshazára vonatkozó nemzeti és európai hagyomány középpontjába új név s egy földrajzilag is pontosabban meghatározott terület kerul: Magna Hungária, Hungária Maior, Hungária Vetus, szemben a magyarság mai hazájával: Hungária Minor, Hungária Nova sive Pannónia.
...
Nem meglepő a húnokuak a magyarokkal való azonosítása sem. Nemrég HÓMAN BÁLINT nagy készulettel kimutatta, hogy a hunoknak a magyarokkal való azonosítása régi, első megjelenésükkel egyidős hagyományokon alapszik.3) A XI. századi nyugati források egy része «Huni-nak nevezi a magyarokat,de mindig az Ungri-val parallel, annak mintegy magyarázatául», vö. pl. Chron. Eberspergense: Huni qui et Ungri, MGH. SS. XX. 10 stb. Egy adatot idéz HÓMAN arra is, hogy e származtatás alapján megfordítva a hunokat is Ungri-nak nevezik.4) Egyébként VITERBÓI GOTTPRIED is nemcsak a hunokat azonosítja a magyarokkal, hanem az avarokat is. Egy másik munkájában, a verses Speculum regum ban ezt olvassuk: «Nunc veniunt Huni, Gothi, veniunt et Alani» MGH. SS. XXII. 84, s a Huni mellé egy régi glosszátor odajegyezte: Ungari. Pantheon c. művében pedig: «regnum Scitarum et Avarum, id est Ungarorum ptiorum*, majd később : «Avares, id est Ungari Pannonii*, MGH. SS. XXH, 134, 186.
A Hungária Maior és Hungária Minor szembeállítására a második JűLiÁN-előtti vagy legalább JuLiÁNtól fuggetlen adatot a ."XIII. század encyciopaedistájánál, a SZENT LAJOS környezetéhez tartozó VINCENTIUS BELLOVACENSIS (VINCBNT DE BAUVAIS) compilatiójában találjuk, amelynek a kéziratok Bibliotheca mundi, Speculum május, Speculum triplex nevet adnak. A harmadik rész, a Speculum naturale, egy rövid történeti összefoglalással végződik; ez a rész a Pannónia címszó alatt ezt írja: «Pannónia Európae •est' provincia, quae ab Hunnis quondam occupata ab eodem populo Hungária vulgariter est appellata. Quae duplex est secundum Orosium. Maior se. et Minor. Maior quidem est in ulteriore Syria ultra Meotides paludes constituta, a qua Hunni venationis gratia primitus exeuntes per longissima paludum et terrarum spacia et cervorum et bestiarum vestigia insequentes tandem solum Pannóniáé invenerunt, qui reuersi ad propria collecto agmine in Pannoniam redierunt, et expulsis incolis a primaeva sua origine nomen genti et patria e indiderunt*.
„Pannónia európai provincia (vidék), amelyet egykor a hunok foglaltak el és ugyanerről a népről közönségesen (a köz által tudottan. -a szerző) Hungariának nevezik. Orosius szerint (ez a név) kettős (jelentésű): Nagyobb és Kisebb. A Nagyobb Syria túlsó végén (a túlsó Syriában), a Meotiszi mocsarakon túl van, ahonnan a hunok először vadászatra indulva mocsarakon és szárazföldeken igen nagy távolságokat megtéve és szarvasok és vadállatok nyomait követve végül megtalálták Pannónia földjét. Hazatértek a saját földjükre és sereget gyűjtve visszatértek Pannóniába, és miután elűzték a lakosokat, a fiatalkori/származási helyükről (szószerint: eredetükről) adtak nevet a népüknek és a hazájuknak.”
(Vincentius Bellovacensis (Vincent de Bauvais) Compilatio/ Bibliotheca mundi, Speculum maius, Speculum triplex / Speculum naturale (XIII. sz.)
*) MGH. SS. XXII. 102, 104.
2) PAULY-WISBOWA, Realenc I. 2352.
3) HÓMAN BÁLINT, A magyar nép neve a középkori latinságban. Tört. Szemle VI. 129 kk.
á) A X. század végéről Herigeri Gesta ep. Leodiensium. MGH. SS. VII. 171.

Veder1 2019.07.31. 08:03:27

@Benkő István: Izidornal nem magyarok vannak hanem "hugnos" ami az onogurokat takarja. De ezt te is tudos csak nem vagy hajlando elfogadni, ezert atirod. Rubruk, Bacon XIII. szazadi, beleillik az akkori archaizalo sorba. Beauvais szinten archaizal es atkolti Orosiust, hiszen Orosius szovegben NINCS Hungaria vagy barmi hasonlo, de idezz ide egyet ha nem igy van! Julianus a jelenteseben nem ir semmilyen hunokrol, az az akkori archaizalo kronikairo hagyomany resze. A tobbinel ugyanilyen problemak vannak, de ezek is ezerszer ki lettek targyalva, te meg meg mindig a regi dolgokat hozod.

Laszlovszky András 2019.07.31. 09:03:29

@Benkő István: Izidor szövege [Etymologiae sive Origines (IX, 2, 66)]
" Hugnos antea Hunnos vocatos, postremo a rege suo Avares appellatos, qui prius in ultima Maeotide inter glacialem Tanaim et Massagetarum inmanes populos habitaverunt."

Semmi sem indokolja, hogy ez magyar lenne. Két dolog lehetéges, az avarok hunni törzse, vagy az onogurok. Az összes többi nem releváns, lényegesen későbbi "adat", ahogy azt le is írtam.

@Veder1: Egyetértek, ezek a szándékos apró ferdítések mennek. Ahogy Kiszely simán leírta egy latin szöveg fordításában a Hunnorum helyett a Hungaria szót.

Laszlovszky András 2019.07.31. 09:07:05

Az írás egyébként nem arról szól, hogy valaha valaki azonosította volna-e a magyarokat a hunokkal. Volt ilyen. Arról szól, hogy a nemzetközi magyar népnévnek van-e köze a hunokhoz.

kolomparlole1114 2019.07.31. 12:19:29

@Benkő István: Az hogy ki mit ír és mi a valóság, az 2 külön dolog. Ebben az időben még tök komoly arccal el lehetett adni hogy sárkányok élnek, meg óriási polipok húzzák le a hajókat a tenger mélyére, a sok "csodáról" nem is beszélve. Érdekes hogy a modern korban nem történik soha semmi csoda. Talán mert kiderülne a fényképen hogy full csalás az egész? Na most ilyen forrásokból azért válogatni kell hogy mi az aminek köze van a valósághoz és mi az aminek nem. Ugye mint korábban Laszlovszky András írta, még Anonymousnak se hihetünk, ő is többet fantáziált mint ami tény birtokában volt. És akkor ilyen Szent Ez-Az apácák meg ki tudja mik... Dugovics Tituszról is van jólismert legendánk, akkor ő is létezett? :D

látjátok feleim szümtükkel 2019.07.31. 20:44:21

@Laszlovszky András: "Arról szól, hogy a nemzetközi magyar népnévnek van-e köze a hunokhoz."

A fenébe ne lenne, hiszen egyetlen más nyelven sem mondják azt, hogy hun vót, hun nem.

EagerEagle 2019.08.01. 21:11:42

Ez tényleg érdekes, és ha igaz, akkor valóban szegényebbek vagyunk egy nemzeti mítosszal. Andrást támasztja alá, hogy a kalandozások idejében a híres-hírhedt mondat, ha volt is még ungarus formában:
martelyman.blogspot.com/2010/12/a-magyarok-nyilaitol.html

viszont a magyar wikipedián is szerepel a hunokkal való ilyen kapcsolatra utalás, aki nem olvassa figyelmesen annak fel se tűnik, hogy cáfolatként.

"A hun-magyar azonosság elméletét az is táplálhatta, hogy már Iordanes 6. századi gót történetíró összevonta a hunok és az onogurok nevét Hungarus alakban, történetileg ez a két nép 5. és 6. századi keveredésének felelhet meg. A bolgár név Németh Gyula által feltételezett jelentése ('keverék')[25] is erre utalhat. A 16. századból ránk maradt, de 7-8. századi hagyományt örökítő ún. Óbolgár Királylista ezen nemzetség eredetét Irnikig és apjáig, Avitoholig, a feltételezhető Attiláig vezeti vissza.[26]"

A forrás kibogozását a többiekre hagyom:
www.academia.edu/31882812/The_starting_point_of_Bulgaria_in_national_mythology

Laszlovszky András 2019.08.02. 09:32:28

@EagerEagle: Nem tudom, ez melyik cikkben van, de konkrét koholmánynak tűnik. Végignéztem a Geticát, és egyetlen hungarus említés sincs. Kiszelynek voltak olyan dolgai, hogy a latin források Hunnorum és Hunnia földrajzi neveit Hungariának "fordította". Ez is valami ilyen félrefordítás eredménye lehet.

Laszlovszky András 2019.08.02. 09:35:23

Ja, megvan. Getica 38, hunugor. Ezt már Bokor is leírja, hogy itt a Priscus-féle onogurokról van szó, csak éppen Iordanesnek minden hun volt, ami keleti, ami meg hun volt, az gót is volt egyben.

kolomparlole1114 2019.08.02. 11:12:23

@EagerEagle: A görögök meg minden népet leszkítáztak aki a moszkvai gyorssal érkezett, a rómaiak lebarbároztak mindenkit akinek nem értették a nyelvét, a germánok pedig leoláhoztak szintén mindenkit aki a(z akkor már) környező Római Birobalom állampolgára volt. Most meg mi ufózunk le mindent ami nem jelentkezik be az irányítótoronyba. :)

LvT · http://onomastikion.blog.hu/ 2020.10.18. 15:18:28

>> a belső neve pedig venger […]. Vagyis a germánok köztörök kapcsolatokkal, a szlávok pedig onogur kapcsolatokkal kezdték használni e népnevet. <<

Nem érdemes arra messzemenő következtetést alapozni, hogy egyes szláv nyelvekben a népnév v-vel kezdődik, illetve magas hangrendű. Mindkét vonás ugyanis viszonylag fiatal sajátosság, és mindkettő egyetlen nyelv, a lengyel történeti időkben lezajlott hangváltozatainak tulajdonítható.

A szókezdő v mássalhangzó szervetlen protetikus elem, amely rendszerszerűen megjelenik a hátul képzett (mély hangrendűnek megfelelő) orrhangú szókezdő ǫ magánhangzó előtt. A lengyel Węgier ['vεᵑgʲεr] ’magyar férfi’ alakkal az ószláv ѫгринъ ~ ǫgrinъ (t. sz. ѫгре ~ ǫgre), a szerbhorvát ugar régebbi ugrin), az óorosz угрин (ugrin), a szlovák Uhor (régebbi Uhrin) áll szemben. —Hasonló hangfejlődési példák: lengyel węgieł ['vεᵑgʲεw] ’sarok, szög’, de óbulgár ѫгълъ (ǫgъlъ), orosz угол (ugol), szlovák uhol, távolabbról latin angulus. Továbbá: lengyel węgorz ['vεᵑgɔʒ] ’angolna’, de ószláv továbbképzett ѫгорищь (ǫgorištь), szerbhorvát ugor, orosz угорь (ugoŕ), szlovák úhor, távolabbról latin anguis ’kígyó’, anguilla ’angolna’.

A XV. sz. környékén a lengyelben eltűnt a hanghosszúság, aminek a következtében új magánhangzó-minőségek keletkeztek, ugyanis a hosszú és rövid hangzók a hangszínükben is különböztek, mint pl. a magyar rövid nyílt (ill. középzárt) e és a hosszú igen zárt é. Ezt őrzi a lengyel ékezetes ó betű írásmódja, amely eredetileg hosszú igen zárt o volt, és később esett egybe az ejtése a rövid u-val. A másik ilyen példa az orrhangú magánhangzóké: az ólengyel hátul képzett ǫ és elöl képzett ę egybeesett, és a hangszínüket az határozta meg, hogy eredetileg hosszan vagy röviden ejtették-e. A régi hosszú változat folytatója a mai ą [ɔ̃], a régi rövidé a mai ę [ε̃]. Ezért van a mai lengyel wągr [wɔᵑgr] ’pattanás’ szónak węgry [wεᵑgrɨ] többes számú alakja (vö. az ezzel azonos hangalakú lengyel Węgry ’Magyarország’ szót). — Az, hogy a lengyel ę (ill. ą) előzménye elöl vagy hátul képzett volt-e, abból lehet látni, hogy elöl képzett esetben lágy mássalhangzó áll előtte (azaz írásban egy i betű). Vö. lengyel wiązać ['vʲɔ̃zatɕ] ’(össze)köt’ és ószláv vęzati, ill. legyel więc [vʲε̃ts] ’több’ és ősszláv *vęťe.

A fentiek értelmében a szláv alakok is a szinkópás köztörök ongur < onogur névalakra mennek vissza. (Az ószláv időkig a ъ – a mai orosz neve alapján a „kemény jer” – igen rövid u-nak hangzott, és a szlávok a más nyelvek rövid u hangját ennek feleltették meg.) Sőt nyugat felé (és a középgörögbe) is ők közvetítették az u kezdetű szinkópás formát a nem sokkal később u-vá is váló ószláv ǫ zárt ejtése következtében.

NB. A mai orosz венгр (vengr) és a litván vengras ’magyar férfi’ szavak kései átvételek a lengyelből, amely az óorosz угрин (ugrin) és ólitván unguras alakokat váltották föl.

LvT · http://onomastikion.blog.hu/ 2020.10.18. 20:46:30

@LvT: Korrigálom magamat abban, hogy rekapituláltam a cikk fordulatát, miszerint a (kezdő v nélküli) onogur forma köztörök lenne. A köztörök forma ugyanis on oguz, adott esetben tehát legfeljebb csak a bolgár-török (avagy csuvasos török) onogur népnév köztörökös változatáról lehet beszélni.

Ugyanakkor abban is kétségeim vannak, hogy volt-e a népnévnek a magyar honfoglalás korában, illetve előtte a törökségen belül v-protézises alakja. A csuvas ilyen jellegű sajátossága ugyanis szintén olyan fiatal fejleménynek tűnik, mint a lengyel nyelv hasonló jellegzetessége. A magyar ökör szónak ugyanis a szó végi -r miatt bolgár-török (onogur) párhuzama van (akár átvételnek tekintjük, akár közös örökségnek), azonban a magyarban nincs szó eleji v-, vö. csuvas вӑкӑр (văkăr) ['vɵg̊ɘ̆r] szó kezdő v-vel, de szó végi -r-el, ellenben oszmán-török öküz szó eleji v-vel, de szó végi z-vel. A csuvasban a v-protézis újabb jövevényszavakban is megjelenik, mint pl. вырӑс (vïrăs) ['vɨrɘ̆s] ’orosz’, így ebből a szempontból is fiatalabb jelenségnek tűnik. Ha a csuvas esetén ezt régebben hatónak is véljük, a magyar nyelv bolgár-török kapcsolatú szavai arra mutatnak, hogy azok vélhetően nem a csuvas elődjéből származnak, hanem egy másik, hasonló, de többször eltérő nyelvből. Erre utalnak a magyar ír ’betűket rögzít’ ige török párhuzamai: ennek *(y)ïr- alakúnak kellene lennie, de a csuvasban ҫыр- (śïr-) [ɕɨr] a megfelelője (a várt szókezdethez vö. oszmán-török yaz-). Vagyis a mai csuvas v-protéziséből nem lehet arra következtetni, hogy az egész bolgár-török (onogur) nyelvágat jellemző tulajdonság lett volna.

Laszlovszky András 2021.06.23. 11:31:45

@LvT: A v-kezdőhang megjelenését mindenestül késői változásnak tekinteni nem lehet. A csuvas vun számnév megfelelője ugyanis a magyarban is megvan a negyventől kilencvenig terjedő tíztöbbszörösök képzőjében. Ebből világosan következik, hogy ha létezett is még az orosz jövevényszavak idején a csuvasban az a tendencia, hogy v kerül a magánhangzóval kezdődő szavak elejére, ez nem új, hanem legfeljebb permanens jelenség a csuvasban. A mongol nyelvekben és néhány köztörök nyelvben megjelenő szókezdő msh-k az "ökör" szóban arra utalnak, hogy a köztörök alapnyelvben is volt valamilyen szókezdő msh, csak kikopott még egy korai nyelvállapotban, de már a mongol nyelvekkel érintkezés után.
süti beállítások módosítása