Mezopotámia – mezőfolyamia?

Már elöljáróban le kell szögeznem, rendkívül tisztelem Czeglédi Katalin altajisztikai ismereteit, a földrajzi nevek területén végzett kutatásait, a csuvas néppel és nyelvvel kapcsolatos publikációit. Úgy kezdtem el nézni ezt a videót, hogy egyrészt csodálkoztam, mit keres azon az előadás-sorozaton, ahol egyébként kóklerek gyülekeznek, és nagyon érdekelt, hogy az altajista mit tud mondani a mezopotámiai földrajzi nevekről. Ám az első 25 perc után kezdtem megbánni kíváncsiságomat, és megérteni, hogy nem véletlenül lépett itt fel.

Ekkorra jutottunk el az első szóhasonlításhoz, oda, hogy ezen a sumer estén a görög Mezopotámia földrajzi név is magyarul van. A levezetése rendkívül egyszerű.

MEZO – görögül valami között, de mivel a mezők mindig vizek között vannak, ezért a magyar „mező” szóval azonos. A „mező” szó ezen értelmezése a legkevésbé se magyarázná a „jégmező”, „hómező”, „búzamező” , „harcmező”, „látómező” kifejezéseket, mert ezek arra utalnak, hogy nem földrajzi elhelyezkedést, hanem földrajzi formát, a síkságot írják le. A „mező” szónak a legkisebb köze sincs ahhoz, hogy vízfolyások közt helyezkedik-e el a síkság, mezőnek nevezünk minden hellyel-közzel sík terepet, amin nem fák nőnek. Magam sem értek egyet az UEW[1] 1807-es *mećɜ (ruhát felvenni) protougor rekonstrukciójával, amit egyedül a manysi nyelv mas- igéje alapján tettek fel. Sokkal jobb megfelelő a tatár basu, basaw (mező), baskír baɵi̯w (mező), csuvas pozi̯ (mező), de ez azt jelenti, hogy a görög mezo határozóhoz nincs köze, mert ezek a szavak viszont Räsänen szerint – hihető módon – a *bas- (nyomni) igére mennek vissza.[2] Ráadásul a mari és udmurt nyelvek ezeket vették át azonos jelentéssel (pasu, busi̯), így a manysiban kell szintén átvételt, jelentésváltozást feltenni, vagy a mas- szót teljesen elvetni a magyar mező rokonításából, de ez nem változtat azon, hogy mennyire nincs köze ennek a határozónak a magyar főnévhez.

potam

folyam

Világos, mint a vakablak. A p~f hangmegfelelés még akár stimmelhetne is, ám a t~ly már necces, a szó végi m-ről pedig csak annyit tudunk meg, hogy képző is lehetne, de nem az. A p~f egy rendkívül gyakran megfigyelhető hangmegfelelés egész Eurázsiában, ahol megjelennek olyan nyelvek, amik f hangot tartalmaznak a hangkészletükben. Mindent egybevetve az f hang egy késői fejlemény lehet, mindenhol p-k előzik meg, így a görögben is, ahol kezdetben p volt, ami hehezetesedett, végül az vált a középgörögben f-fé. A magyarban az f hang késői fejlemény, amit néhány ikerszavunk bizonyít, amelyekben megvan az eredeti p kezdet is, valamint annak származéka, az f is (pörög-forog). A görögben persze nincs nyoma, hogy éppen a ποτάμ- szóban valaha lett volna ilyen irányú folyamat, azaz nem látszik π→φ hangváltozás. A magyarban az f szókezdetek a finnugor nyelvek p, a csuvas p, és köztörök b kezdeteinek felelnek meg általában (csakúgy, mint a fenti m is, de az ritkább). Ezért a videóban említett baskír bulak (forrás, kút) valóban lehet a magyar folyó~folyam párhuzama, ahogy még 19 másik türk nyelvben is ezzel egyeztethető szóalakok vannak. Igen ám, csak a baskír bulak léte nem igazolja a t~l hangmegfelelést, és a magyar nyelv türk eredetű szókincsében egyetlen l vagy ly sem feleltethető meg türk t hangoknak, tehát ha a magyar folyó a baskír bulak rokonsága, akkor l~t hangmegfelelést nem lehet feltenni. Apró megjegyzés a saját kutatásaim alapján, hogy a magyarban a szó végi magánhangzó nyúlását nem eredeti -ɜk végződések okozzák, hanem γ vagy ŋ kopása, így az -ɜk~'ɜ hangmegfelelések a magyarban (-ɜk/q)→ɜγ→'ɜ hangfejlődéssel szoktak előállni. Ennek tükrében a magyar hangfejlődés az alábbiak szerint rekonstruálható:

*polaq→*polaγ, majd bizonytalan sorrendben a továbbiak: *folyaγ→*folyaw→folyó. Ebből pedig képzéssel lett folyam, miután ez a szó már a folyik ige tövévé is vált, és az -ó itt főnévképzőnek tűnik. Ebből pedig az következik, hogy a ποτάμ- szóval sohasem lehetett kapcsolatban.

Ezután egy tökéletesen igaz megállapítás következik, miszerint a b~m~v hangmegfelelések is meglehetősen általánosak. Ennek egy példáját láthattuk fentebb a „mező” szó esetén. Nade az, hogy ezek a hangok fonológiai szempontból megfelelnek egymásnak, még nem jelenti azt, hogy a sumer nyelvben is szabadon felcserélhetők lennének. A -sub- szótagokat tartalmazó szavakat sosem írták -sum- szótagjellel, v hang pedig nem is volt a sumerben. A subar tehát két okból nem lehet a sumer alakváltozata. Egyrészt mert a sum és sub szótagok nem cserélhetők fel, másrészt mert a subar egy földrajzi név (a subar^KI kifejezésben a szemantikai komplementum mutatja, a szó nem subir-ki, mert a determinatívum nem ejtendő), míg a sumer sem népnév, hanem Dél-Mezopotámia későn megjelenő neve. A sumerek egyszerűen nem így nevezték magukat, csak az orientalisztika az akkádok Sumer és Akkád királya címéből kiemelte ezt az elemet, hogy valahogy nevezhessék az akkor még nevenincs saĝ-giga népet. Tehát nemhogy nem ugyanannak a népnévnek az alakváltozatai, de még csak nem is népnevek. Meg lehet próbálni a subar és szavar (sőt szuvar) nevet etimológiailag összehozni, ebben lehet ráció, de ezek egyike se lesz sumer, még ha netán a szavar~szuvar meg is felel a subarnak. Azt már félve merem csak hozzátenni, hogy a szuvar a csuvasok kora középkori neve.

Ismét belefutunk Uruk város nevének elemzésébe, ami most kivételesen nem az úr szó fejleménye, bár Ur városa esetén ez is befigyel, hanem az „árok” szóé. Csakúgy, mint Matek Kamill esetén, ismét el kell mondanom, hogy az Uruk név nem sumer, hanem akkád, a város sumer neve Unug, tehát máris ugrik minden etimologizálás. Nem beszélve arról, hogy az unug szó jelentése is ismert, egyszerűen szent helyet jelent, tehát semmi köze az árokhoz. A szó alapja az unu, ami tartózkodási hely jelentésű. Hogy az arab Warka is bejön, már nem is érdemel említést. Ahogy Babilon és Ninive is, mint a babiloni és asszír nyelvek szavai. Babilon nagyon konkrétan bullshit, hiszen a Ba-bi-lon tagolás máris az eredeti (akkád nyelvű) Báb-ili (istenkapu) tökéletes figyelmen kívül hagyása. Ez nem nyelvészi módszer, ez komoly sarlatánság, amit Badinyról el tudtam képzelni, Czeglédiről nem. Itt el is fogyott a türelmem.

Rendkívül szomorú vagyok, hogy egy jó képességű nyelvész, aki – mint maga mondja – tunguz-mandzsu nyelvekből azért nem hoz példát, mert azzal nem foglalkozik komolyabban, a szintén nem művelt és nagyon gyatrán ismert sumer nyelvet viszont gondolkodás nélkül meri hasonlítgatni. Önmagában az, hogy Eurázsia minden nagyobb nyelvcsaládjában fellelhetők végső soron sumerre visszavezethető szavak, nem jelentik azt, hogy mindenhol sumer népesség járt volna. A sumer kultúra elképesztően fontos része a Közel-Kelet történetének. A III. uri dinasztia bukásáig létező nyelv a korai időkben nagy kiterjedésű kultúrkoinét alakított ki, holt nyelvként tovább élt az asszír és babiloni kultúrákban kultikus nyelvként, körülbelül hasonlóan a középkori latinhoz. Ebből a középkori latinból is rengeteg szó került át a keresztény kultúrkör nyelveibe, de ettől még egyik se lett latin nyelv, a középkorban nem vándoroltak latinok, akik vitték a nyelvet szerteszét. Ugyanez történt a sumerrel, amelyet még az időszámításunk kezdetén is használtak, az utolsó ékírásos szöveg 75-ben keletkezett. A korai kultúrkoiné, az akkádok kultikus nyelve értelemszerűen nem múlt el nyom nélkül az emberiség történetéből.

1. Rédei Károly: Uralisches Etymologisches Wörterbuch

2. Räsänen, Martti:  Versuch eines etymologisches Wörterbuchs der Türksprachen, Helsinki, 1969. 64. o.