Kik azok az etruszkok?

Előre leszögezem, ezt nem én, és nem itt fogom eldönteni, nem véletlenül annyira vitatott ez a kérdés hosszú ideje. Az etruszkok a hagyományos elképzelés szerint legalább két népesség keveredéséből alakultak ki. Ebből az egyik a korábbi helyi villanova-kultúra továbbélő populációja, a másik pedig jövevény. Az eredményül kapott nép nyelve ismeretlen eredetű, eddig minden besorolási kísérletnek ellenált. Besorolás híján nem nagyon lehet a használt szavait bármivel összehasonlítani, összehasonlítási alap nélkül pedig nem lehet besorolni, ez pedig roppant nehézzé teszi az etruszk nyelv megfejtését annak ellenére, hogy rengeteg és terjedelmes felirat áll rendelkezésre. A hermeneutikus megközelítések – ilyen volt például Alinei is – legnagyobb hibája, hogy ellenőrizhetetlenek. Az ellenőrzésre majd csak akkor lesz lehetőség, ha a már megfejtett értelmek alapján sikerült megtalálni az etruszk nyelv rokonait. Egy azonban biztos: a nép nevét a jövevények hozták magukkal, és én most velük fogok foglalkozni. Semmit nem akarok bizonyítani, csak felsorolok néhány tényt és körülményt, amelyek az elmúlt egy-két évtized kutatásával lettek ismertek a tudomány számára, de a nagyközönséghez még nem igazán jutott el.

(Kép: Hercle és Menrva bronzszobrai. Forrás: Metropolitan Museum of Arts)

Először mégis egy már nagyon rég ismert ténnyel kell kezdenem, az etruszk népnév kapcsolatba hozható a tengeri népek két vándorlási hullámában feltűnő. az egyiptomi forrásokban twrwšʿ.w (turusa), a hettita forrásokban pedig taruiša névvel. Ez azonban az i. e. 13–12. század fordulója, és ez azért érdekes, mert az Itáliában őshonosnak gondolt villanova-kultúra csak az i. e. 10. században kezdődik, tehát nem feltétlenül kell azt sem őshonosnak tekinteni. A hagyományos teória szerint az etruszkok leigázták az északi italicus népet, márpedig időben hamarabb kellett ott lenniük, mint hogy az őshonos kultúrák folytatójának gondolt népesség megjelent. Önmagában az a körülmény, hogy a fent említett nevű nép a sekelesek és sardanák társaként jelenik meg, melyek népként Szicilia és Szardinia névadói, elég jól alátámasztja, hogy a névhasonlóság nem véletlen. Persze nem mindannyian egy felé mentek, mert a szintén köztük lévő dardánok a Dardanellák, a masák Müszia, a paleszetek Filiszteia névadói, és feltűnnek az akhájok, dórok, teukroszok is, vagyis valamennyi olyan nép, amiről később történeti forrásaink is vannak, és hatalmas szerepet játszottak a Mediterráneum i. e. 1. évezredbeli történelmében.

Mindez feljogosít arra, hogy további kapcsolódási pontokat keressünk a Közel-Kelet és Anatólia korábbi, illetve más területen lezajló történetében, és az etruszkokra utaló nyomok a leghihetetlenebb helyen kerülnek elő: az előbb említett Dardanellák térségében, Trójában. De miért éppen Trója? Azért, mert „véletlenül” a hettita forrásokból ismert neve Taruiša, luvi nyelven Truwa. A nevek összekapcsolását némiképp alátámasztja Homérosz állítása, miszerint a Trójából menekülő Aineasz királyfi népe telepedett le Rómában. De vajon lehet-e hinni Homérosznak bármiben?

Már igen régen, a múlt század első felében a gyarapodó hettita dokumentumokból megismert neveket megpróbálták a trójai háború eseményeivel azonosítani. Minél többet tudunk, annál több párhuzamot lehet felismerni a valóság és a költemény között, bár változnak a feltevések is. A legkorábbi egyezés az i. e. 14. század végén Kukkunniš, Wiluša királya, akinek nevét az Akhilleusz által megölt Küknosszal lehet összevetni. Jelenleg az tűnik valószínűnek, hogy Priamosszal egy millawandai uralkodó, Piyamaradu lehet azonos. Atpa ahhiyawai király nevezte ki őt Millawanda (a görög Milétosz) kormányzójának, majd elfoglalta Wilušát a hettitáktól akháj segítséggel. Wiluša pedig a másik neve Taruišának, és egyúttal az ország neve is, ami a Trója–Ilion névpárral azonos. A görög mitológia szerint Priamosz akkor lett Trója királya, amikor Héraklész legyőzte Laomedónt, az apját, akinek viszont Dardanosz volt az ükapja. Persze az is lehet, hogy éppen Piyamaradu háborúja, melyet Ahhiyawa támogatásával vívott, maga a trójai háború, és minden, amit alább előadok, csak véletlen, vagy a töredékek utólagos történetbe szövése. Meg az is lehet, hogy minden csak véletlen.

Piyamaradu elfoglalta Wilušát (Iliont) valamikor az i. e. 14–13. század fordulóján. A kis állam nagy befolyással bírt, mivel a Dardanellák kapuja volt, aki azt ellenőrizte, az a teljes tengeri kereskedelmi forgalmat ellenőrizte. Az ország Laz szigetével (később Lazpa, görög Leszbosz) szemben fekszik Anatólia nyugati végében. Két nemzedékkel később egy Alakšanduš nevű wilušai király a Pariyamuwa nevű elődjéről számol be. Priamosz fiát Parisznak nevezték, akinek az eredeti neve Alekszandrosz. Pariyamuwa valamivel III. Tudhaliyaš hettita király előtt élt, vagyis az i. e. 13. században, és ugyanekkor Alakšanduš, akinek már csak egy utódja ismerti a wilušai trónon. Homérosztól tudjuk, hogy Trója Apollón városa volt, Akhilleusz első támadása is az Apollón-templomot érte, ami mindjárt a tengerparton volt, és az egyetlen istennév, amit wilušai ember kapcsán ismerünk, az Alakšanduš-szerződés Apaliun nevű istene. Véletlen lenne? Lehetséges. Még azzal együtt is, hogy egy levélben említett Tawaglawš nevű személy neve egyértelműen az Eteoklész görög névvel hozható kapcsolatba.

(Kép: A CTH 76B levél, kiemeltem rajta Alakšanduš és Apaliun[aš] nevét. Forrás: saját kép, de a Wikimedia Commonson is megtalálható.)

Alakšanduš utódja, Walmuš pedig kénytelen volt Millawandába menekülni, ahogy Aineasz menekült Trójából. Walmuš az i. e. 13. század közepén élt, és a század végén megjelennek a hettita forrásokban a taruišák, az egyiptomiakban a turušák, akiket a görögök türszénnek vagy türrhénnek neveztek, a latinok pedig truscinak,  majd etruscinak. Ezek az etruszkok még évszázadokkal később is rettegett kalózok voltak az Itália körüli vizeken. Miután a tengeri népek  megsemmisítették a hettiták kikötőit, romba döntötték az ősi Ugaritot, végigvonultak Fönícián és Kánaánon, majd i. e. 1178-ban vereséget szenvedtek III. Ramszesztől a Nílus deltájában, szétszóródtak a Mediterráneumban, és a nyomaik mindenhol ott vannak a Földközi-tenger középső és keleti medencéjében. Hatásuk tovább gyűrűzött még évszázadokon át, mert az általuk meggyengített nagyhatalmi rendszer helyett később már csak az asszír szuperhatalom tudott erőre kapni, de addig még át kellett esni a bronzkori kollapszuson, az arámi vándorláson is.

El lehet gondolkodni, hogy mindez a véletlen műve-e, ahogy az etruszk panteon hasonlósága a göröggel, az etruszk írás hasonlósága az anatóliai pregörög írásokhoz (lükiai, káriai, piszidiai). Hogy az etruszk hérosz, Tarchon, akitől a Tarquinius-család is származtatta magát, a hettita Tarhunt viharisten nevének mása, de van Tarchies nevű istenük is. A viharisten nevének továbbvitele nyilván nem csodálható, egy hettita hivatalnok, akinek a pecsétje előkerült Trójából, véletlenül éppen a Tarhuntanu nevet viselte. Apulu is jelentős szerepet kap. Szerintem nem véletlenek sorozatos egybeesése. Az etruszkokat az i. e. 13. századig a későbbi Müszia területén élő, görög és hettita hatásokkal gyarapodó dardánoknak gondolom, akik elszenvedték a Dardanellák jelentős stratégiai helyzetének minden következményét, a gazdagságot, és a háborúkat is. Abban a pillanatban, ahogy a hettiták befolyása gyengült, a korábbi hettita vazallusok, köztük az akhájok is szakadárkodni kezdtek, és területszerzésben gondolkodtak. Ennek része volt Piyamaradu trójai kalandja, majd Walmuš menekülése is.

Vegyük észre, az etruszk nyelvvel kapcsolatban semmit sem állítottam. Bárkinek is van igaza, illetve bármi más eredmény is lesz később, a fentieket nem befolyásolja, ugyanis a dardánok nyelvét sem ismerjük.