Különös apropója a kérdés felvetésének, hogy az elmúlt néhány év régészeti kutatásai, elsősorban az Olekszij Komar által kutatott szubbotyici-horizont a Dnyeper középső folyásánál, és Vitalij Szinyika Dnyeszter-menti kutatásai alapján az a nézet kezd meggyökeresedni, hogy az eddig feltett Etelköz területén talált, a Kárpát-medencéhez köthető tipológiájú régészeti anyag az Etelköz helyét és létét bizonyítja.

Dehát mi is ez az Etelköz? Egy olyan területnév, amit kizárólag egy forrás említ. Ez VII. Kónsztantinosz, akit Bíborbanszületettként is ismerünk, és megírta a Πρὸς τὸν ἴδιον υἱὸν Ρωμανόν (Fiamnak, Rómanosznak) című művét, amit a középkori latin irodalom De administrando imperio címen emlegetett (a továbbiakban DAI). A DAI a honfoglalás korának nélkülözhetetlen forrása, hiszen nem vagyunk a források bőségében, ugyanakkor óriási problémái is vannak. Elsősorban az, hogy már eleve kompilációként készült, nyilvánvaló, hogy a Bizánci Birodalom császára nem a saját élményeit, tapasztalatait foglalta könyvbe, hanem másoktól származó információkat, korábban megjelent történeti könyvekből kiollózott részleteket szerkesztett egybe. Azt persze nem várhatjuk el Kónsztantinosztól, hogy a mai történészi igényeknek megfelelően forrásolja a munkáját, így ezeket a különböző eredetű részleteket csak a forráskritika, és a források összevetése segítségével lehet részben megkülönböztetni. A másik gond, hogy ezt a kompilációt eredetiben nem ismerjük, hanem másolatok másolatának másolataiban.

A DAI telis-teli van tévedésekkel. E tévedések egy része szimplán a másolások során keletkező szövegromlás, hiszen a valamikor 952 után írt művet már 979-ben lemásolták (X), majd ezt másolták tovább 1059–1081 között valamikor (P), ezt minimum hárman másolták (V, 1509, M, 1560–1586, Ba, 1711). A V másolatot igen hamar, 1509–1529 között tovább másolták (F), majd 1611-ben újra (Me), és végül a Ba-t 1840-ben (Be). Ezek közül a P, V, F, M teljes másolat, a többi kivonatolás. A V teli van másolási hibákkal, így lett a P ό Άλμούτζης kifejezéséből Σαλμούτζης, tehát a V, és ebből következően az arról másolt F a nevek tekintetében különösen megbízhatatlan. A kérdéses terület neve egyetlen egyszer szerepel a DAI-ban (38. 30.), és a P-forrásból származik, tehát 11. századi.

Kép: DAI 110 P (38. 30) – A hely neve 'Ατελκούζου (betű szerinti olvasatban Atelkúzu). Ugyanennek a helynek a különböző forráskiadásokban még háromféle olvasata van: 'Ατελκ Ούζου, 'Ατελ και Ούζου, 'Ατελούζου

Az itt említett Atelkúzut nevezzük 1811 óta Etelköznek, amikor Budai Ézsaiás a Magyar ország históriája című könyvének első részében, 1805-ben használt Atelköz nevet a második kiadásban Etelközre változtatta. (i. m. 88–89. o.) Ez a névírás már egy értelmezés, ahol a -kúzu második részben a köz szót látta, amit egyébként használunk földrajzi nevekben. Ettől kezdve már csak az Etel értelmezése volt hátra, ami a Volga türk nevének tűnik. Ez az értelmezés a közhiedelemmel ellentétben nem bukik meg azon, hogy a „Volgaköz” egy folyónevet tartalmaz csak, és egy folyónak nem lehet köze, hiszen a Bodrogköz is olyan területet takar, ami a Bodrog és egy másik folyó, a Tisza között helyezkedik el.

Csakhogy...

Kép: DAI 114 P (40. 24.) – A rajta keresztül folyó folyók alapján Etel és Kuzu a neve.

Egy másik szakasz szerint a honfoglalás előtt mi egy „Etel és Kuzú” nevű térségben tartózkodtunk, ahol mostanában a besenyők laknak. A 38. fejezetben épp úgy azt állítja, hogy a besenyők laknak ott, ahol korábban mi, mint a 40. fejezetben, de a 38. fejezetben felsorolt folyók egészen más vidékre utalnak, mint a 40. fejezet Etel folyóneve. Hogy melyik az igazi, azt egy harmadik szakasz döntheti el, amelyiket nem szokás idézni akkor, amikor Etelköz azonosításáról van szó.

Kép: DAI 164 Be (37. 2–5.) – A besenyők az Atil és Jeih folyók között éltek eredetileg, és közös határuk van a kazárokkal és úzokkal.

A 37. fejezet, ami a besenyők történetével foglalkozik, ugyanis a besenyőket ismét az Etelhez köti. Ezzel tulajdonképpen rövidre lehetne zárni a történetet, ha nem kötődne számos, a tudománytörténetből eredő prekoncepció Etelközhöz. A mai történetírás gyakorlatilag tényként kezeli, hogy az Etelköz egy köztes állomás volt a honfoglalók volgai őshazája és a honfoglalás között. Ez a feltevés ugyanis nagyon jól passzolt a finnugor elmélethez, amelyik erre az időre és a kazár szomszédság tényére alapozva tette fel, hogy a magyar nyelv masszív türk szórétege ott került bele a nyelvbe. Moravcsik Gyula még több mint 200 évről beszélt, hiszen szerinte a 7. század végén került kazár fennhatóság alá a magyarság, és az ő tekintélye sokáig befolyásolta a DAI értelmezését. A DAI három éves adatát itt mindenfélére javítgatták a 30, 33, 200 és 300 is előfordult.

A régészet jelen állása szerint azonban a Volga környékéről a feltett 300 évnél jóval rövidebb, akár néhány évtizedes idő alatt is ide érhettek a honfoglalók, és nem érintették azt a területet, amit Etelköznek tartunk, illetve az annak feltett területtől jóval északra haladtak, nem jártak az Azovi-tenger környékén. Ráadásul a DAI előtt maximum 55 évvel, azaz legkorábban 893-ra datálható, amikor a kazárok és úzok szövetségben támadták meg a besenyőket, vagyis a bennünket érő besenyő támadás, amelyikben még az úzoknak is része volt, akik a feltételezett Etelköz közelében se voltak soha, két évvel előzte meg a honfoglalás jelenleg elfogadott, bár bizonytalan dátumát.

Kép: Türk Attila térképe a honfoglalásról. Az itt pirossal megírt Etelköz a DAI 38. fejezetében szereplő folyókra támaszkodik, és a másik két előfordulást nem veszi figyelembe. A Volga torkolatánál a kazár Etil nevű város áll. A kérdés az, hogy az Etelköz megnevezés valóban erre a területre vonatkozik, vagy az Etelköz máshol volt, csak más körülmények miatt dúsulnak a leletek?

A probléma megoldása talán ott van, hogy Kónsztantinosz maga is megduplázza az Etelköz leírását, így két különböző forrásból emelt át hasonló módon két különböző helyre vonatkozó leírást. Ráadásul a P-forrás 11. századi, esetleg aktualizálhatta is a leírást a saját ismeretei alapján. A besenyők a 11. században, nem sokkal a P-forrás keletkezése előtt hagyták el azt a helyet, amit a térképen Etelközként látunk jelölve. A másoló az 1038-ig ott tartózkodó besenyők alapján tette fel, hogy az Atelkúzu nevű hely ott volt. Az pedig már merő véletlen, hogy a honfoglalás korában éppen ott van a Kárpát-medencével kapcsolatba hozható leletanyag, ami talán köszönhető egyrészt annak, hogy már a honfoglalás előtt néhány évtizeddel megélénkültek a kapcsolatok a Kárpát-medencével, másrészt annak, hogy még a honfoglalást követően is fennmaradt az etnikai és kulturális kapcsolat. A halicsi fejedelemség csak a 12. században zárta el a kapcsolatokat a térséggel.

Nade akkor hol volt Etelköz? Még az se biztos, hogy volt egyáltalán, hiszen ahogy a DAI-ban ezt megelőzően említett Levédia keresése is hiábavaló a mai napig, úgy egyáltalán nem biztos, hogy Etelköznek is van bármilyen alapja. De tegyük fel, hogy volt. A változatokban gyakorlatilag közös az Atil rész. Az Atil jól azonosítható, a mai napig több türk nyelvben a Volga neve. Elsősorban a környékbeliek, mint csuvas Атăл, kazak Еділ, tatár Идел, de ide tartozik a mongol Ижил is. A másik rész talányos marad, mert lehetne akár köz is, de lehet egy másik folyó neve is. Mindenesetre Etelköz – ha Levédiával ellentétben valódi terület neve – nagy valószínűséggel a Türk Attila térképén olvasható Dél-Urál, besenyők és volgai bolgárok közt elhelyezkedő terület, a leletfoltot jelölő terület déli, íves része, a Belaja és Káma folyók vidéke a volgai torkolatig.

Felhasznált irodalom

Moravcsik Gyula: Constantine Porphyrogenitus De Administrando Imperio (Budapest, 1949. Magyar–görög tanulmányok)

Moravcsik Gyula: Az onogurok történetéhez MNYTK 27.

Tóth Sándor László: A De administrando imperio 38. fejezete időviszonyai és a magyar őstörténet

Türk Attila: A magyarság korai története a régészet szemszögéből