Ezúttal a mainstream tudomány egy jelenségét, a tudományos konzervativizmust szeretném körüljárni egy konkrét eset kapcsán. Az olvasóban nyilván már a cím elolvasásakor felmerül a kérdés, hogy mikor is élhettek volna, hiszen mindenki tudja, hogy Dávid i. e. 1010-ben, Salamon pedig i. e. 970-ben lépett trónra (vagy ekörül néhány év eltéréssel), mindenhol mindenki ezt mondja, ezek az adatok bárhol megtalálhatók. Vagyis nevezhetjük ezeket abszolút tudományos konszenzusnak, ez pedig lényegében azt jelenti, hogy ezek tudományos tények.

Látszólag nem kronológiai problémának tűnnek ugyan, amik összezavarják ezt a tiszta képet, de – mint a cím is sugallja már – végeredményben azzá válik. Ezek a disszonáns jelenségek mind az ókori Egyiptom és Izrael korrelálásából adódnak. Más összevetést nem alkalmazhatunk, mert más párhuzamosítás, vagy belső forrás az i. e. 9. század közepe előttről nem létezik. Egyiptomból is kevés forrás foglalkozik Izraellel. A legelső, az Izrael-sztélé mindjárt roppant gondot okoz, hiszen már arról beszél, hogy Merenptah hadjárata miatt Izrael már el is pusztult, „magva nincs többé”. A sztélé i. e. 1208-ban keletkezett, és Izrael államának a megalapítását kötik Dávidhoz i. e. 1010-ben. Ezt hidalja át az a feltevés, hogy a Saullal végződő „bírák kora” két évszázadig tartott, és erről a kétszáz évről sem a Biblia, sem a forrásaink nem tudnak semmit.

Legalábbis héber viszonylatban. Egyiptom átélte a két évtizedes belviszályos, polgárháborús időszakot, majd III. Ramszesz következett, akiről itt annyit érdemes megemlíteni, hogy a nevéhez fűződik a tengeri népek dél-kánaáni letelepítése, ami annyit tesz, hogy az ekkor feltűnő, az egyiptomi forrásokban paleszet vagy paresata néven említett filiszteusok nem lehettek i. e. 1180 előtt a térségben. Főleg úgy nem, ahogy a Biblia ábrázolja őket, akik a tengerparti királyságukban várakat és városokat birtokolnak. Ez már a letelepedett és berendezkedett filiszteusok képe, tehát sem Ábrahám, sem Józsué nem találkozhatott volna velük, ha minden akkor történt, amikor ma gondoljuk.

Az egyiptomi történelemmel való korai korrelációhoz egyetlen adatunk van, miszerint egy Sisák nevű egyiptomi uralkodó megtámadta, és kifosztotta Jeruzsálemet Roboám uralkodása idején. Amióta Champollion valamikor 1832 előtt kibetűzte a XXII. dinasztia egyik uralkodójának ššnq nevét, és azt Sesonknak vokalizálva, azonnal azonosította a biblikus Sisákkal, a világ tudományos közvéleménye meg van győződve arról, hogy a bibliai Sisák az egyiptomi Sesonkkal azonos. Ez azt jelenti, hogy i. e. 925-ben volt Roboám uralkodásának 5. éve (2Krón. 12. fejezet), azaz i. e. 930-ban lépett trónra, és innen már csak vissza kell számolni a korrelációkkal nem rendelkező korábbi uralkodók biblikus uralkodási éveit, és megkapjuk a kezdetet, vagyis Dávid trónra kerülését. Hallelujah...

Vagy mégsem? Egyetlen gond van: I. Sesonk egyetlen szíriai hadjáratot vezetett, amin egyáltalán érinthette volna Jeruzsálemet, csakhogy a saját emlékei szerint Megiddóig meg se állt, nyílegyenesen haladt végig a kánaáni tengerparton. Valami nem stimmel. Csak egyetlen dolog nem stimmelhet az adott körülmények között: a Sisák–Sesonk azonosítás, amivel viszont bukik az egész erre alapozott biblikus kronológia. Ezzel persze rögtön kérdésessé válik egy másik szakasz datálása is, amiben egy meg nem nevezett egyiptomi uralkodó Salamon idején Dél-Kánaánba vezetett hadjáratot, akinek a lánya Salamon felesége volt. Kizárólag az előbbi számítás eredménye, hogy a XXII. dinasztiába tartozó Sziamonnal azonosítsák ezt a névtelen királyt.

Merthogy erről van szó, semmi más módon nem lehet Dávidot és Salamont elhelyezni a Közel-Kelet történetében. A XXII. dinasztia második felével azonos az i. e. 1010-től i. e. 930-ig terjedő időszak, amikor sem Egyiptomban, sem bármely más közel-keleti forrásban nem jelenik meg egyetlen forrásban sem. Ez már önmagában intő jel. A Biblia szerint egy hatalmas, erős, gazdag Izrael Királyság jött létre Dáviddal, amelyik az Arab-félsziget déli részén lokalizálható Sábával is kereskedett, és amelyiket a szomszédos népek félték. Ennek tükrében az se csoda, hogy a parciális jelentőségű bírák kora és Saul sem jelenik meg sehol. Vagy mégis?

Mi lehet a megoldás? Természetesen nem én egyedül figyeltem fel ezekre a problémákra. A történettudomány jelenleg úgy hidalja át a kérdést, hogy a biblikus kronológiát összeerőszakolják az egyiptomi és mezopotámiai kronológiákkal, függetlenül attól, hogy van-e bizonyíték mondjuk Dávid, I. Paszbekhaenniut és Szimbarsipak egykorúságára. Ők azért egykorúak, mert a másképp datálhatatlan Dávid uralkodásának idejét a Biblia alapján ide számították ki. A kulcsot keresők közt vannak, akik másként gondolkodnak. Például David Rohl, aki a nagy paradoxont azzal kívánja feloldani, hogy Egyiptom kronológiáját kissé lerövidíti. Meggyőzően bizonyítja (vagy támasztja alá inkább), hogy Dávid és Salamon valójában Ehnaton kortársai voltak, ám ha ők egy időben éltek, akkor a biblikus kronológia alapján Ehnatont helyezi át az i. e. 14. századból az i. e. 11. századba. Ezzel viszont messze túllő a célon. Egyiptom kronológiája sziklaszilárd lábakon áll, amit mind a Szóthisz-éra, mind a közel-keleti korrelációk megdönthetetlenné tesznek. Itt van a Murszilisz-napfogyatkozás, amire ugyan két lehetséges dátum van (1312 és 1308), de három évszázados eltérés kizárt. Ez a napfogyatkozás II. Murszilisz hettita király tizedik uralkodási évében következett be. Azt pedig a nemzetközi diplomácia révén tudjuk, hogy e király uralkodásának hetedik éve Horemheb uralkodásának 16. évében volt. Horemheb elődje, Tutanhamon, és annak elődje, Ehnaton tehát semmiképp nem uralkodhatott az i. e. 11. században. Asszíria kronológiáját I. Assur-uballit középasszír király rögzíti a hettita és egyiptomi kronológiához, ez pedig elvezet II. Burnaburias kasszíta babiloni uralkodóhoz is. Ezek a keresztdatálások teljesen lehetetlenné teszik Egyiptom átdátumozását.

A régészet szintén küzd ezzel a helyzettel. A kánaáni térség a késő bronzkorban gazdag, kiterjedt államok nyomait ismerjük. A kora vaskorban viszont gyakorlatilag üres. Ez egybevág azzal a történeti ismerettel, miszerint Ehnatonig a közel-keleti egyiptomi dominancia békét és gazdagságot biztosított. Majd következett a hettitákkal vívott háborúk időszaka, amikor a térség felvonulási területté vált, egymást követték az olyan pusztító hadjáratok, mint a kádesi csatával véget érők. Amikor épp fegyverszünet volt a két nagyhatalom között, akkor az egyiptomiak igyekeztek helyreállítani a hatalmukat. Aztán ebből a káoszból az erőtlen XXI. dinszatia idején tudott kiemelkedni bármely független állam. Ekkorra véget ért a Hettita Birodalom agóniája, létrejöttek az újhettita királyságok, és az arámi sötét korban, amit bronzkori apokalipszisnek is neveznek, javában zajlott. A régészet két módon próbálja áthidalni ezt a kérdést. Egyrészt bármit is találnak ebből a korból, az automatikusan Dávid és Salamon idejét jelenti, függetlenül attól, hogy van-e bármi történeti kontextusa, másrészt folytatják a kutatást arra gondolva, hogy ott vannak Dávid birodalmának nyomai, csak még nem találták meg. Megtalálták ugyan a kora vaskori falusias kultúrát, de Dávid birodalmát nem. Hová lettek Dávid országának régészeti nyomai? Ugyanoda, mint a történetiek.

A biblikus adatokat viszont nem szokás kétségbe vonni. A Bibliát független adat erősíti. Ez a Mésa-sztélé, amit egyértelműen a biblikus leírások igazolásának tekintenek, bár inkább az lenne a csoda, ha a zsidó hagyományokból összeállított Krónikák és Királyok könyvei nem lennének elfogadható beszámolók azokról a korokról, amiket már történetinek nevezhettek. Viszont ez előttről nincs semmi, és a Mésa-sztélé természetesen nem bizonyítja, hogy az azt megelőző időkre is extrapolálható lenne a megbízhatóság. E század végéről származhat a Tel Dán-sztélé, amin azonban minden név olvashatatlan, a rekonstrukciókat pedig aszerint végezték, hogy beilleszthető legyen a biblikus állításokba, így a forrásértéke meglehetősen labilis.

Ezen a ponton jön a saját álláspontom ismertetése. A fent felsorolt érvek és ellenérvek alapján az egyetlen lehetséges megoldásnak a biblikus kronológia felülvizsgálatát látom. Ezt ugyanis az égvilágon semmi nem támasztja alá a Mésa-sztélét megelőzően, és az Izrael-sztélé után. Mint láttuk, a Sisák–Sesonk azonosítás pusztán feltevés, amit nem támaszt alá az, amit Sesonkról tudunk, aki Szamáriát támadta meg, és Jeruzsálemnek a közelében se járt. Aki elfoglalta Jeruzsálemet, az II. Ramszesz volt háromszáz évvel korábban. A Ramszesz névnek ismert a Szesze rövidítése, ami probléma nélkül válhatott a héber szövegekben Sisákká. Ezzel pedig már Roboám is háromszáz évvel korábbra kerül.

Merenptah sztéléje i. e. 1208-ban Dávid országának végleges elpusztítását írja le, amiről forrás már nem maradt, mert nem volt, aki leírja. Roboám idején II. Ramszesz ostroma még bekerült a Bibliába. Ezután anarchikus, illetve egyiptomi hódoltságban eltelt évszázadok következnek, majd a Biblia következő uralkodói közül valaki egy későbbi államalapító lett, aki megpróbálta Dávidhoz kötni a származását, egyrészt kontinuitást igazolva a korábbi középhatalommal, másrészt a saját szakralitását és legitimitását erősítve. Ennek eredménye az, hogy a zsidó történelemből néhány évszázad hiányzik, és a biblikus adatok alapján számított kronológia Dávid, Salamon és Roboám vonatkozásában hibás. Nem Egyiptom kronológiáját kell lerövidíteni, hanem Dávidot és Salamont az i. e. 14. századba helyezni, és akkor minden probléma egy csapásra megoldódik. Az i. e. 14. században a térségben virágzó, régészetileg is adatolt államok sorakoztak, több olyan építmény ismert, amit Dávidhoz lehetne kötni, ha ide datálnák őt. Ehnaton idején Türoszban (akkor Ŝōr) egy Abîmilki nevű fejedelem uralkodott, akinek neve egyértelműen kapcsolható a Bibliában Abimelek néven említett filiszteus királyhoz. Más kérdés, hogy akkor nem lehetett filiszteus, de ez már a későbbi, a leírás korára jellemző aktualizálás eredménye lehet. Saul, Isbaál és Dávid valóban a David Rohl által azonosított Labaju, Mutbalu és Dadujaχ lehetnek, akik Ehnaton korában feltűnnek az Amarna-levelekben. A történet így i. e. 1349–1275 között játszódik, és utána több évszázados szünet, a városkirályságok kora jön. Labaju a Kánaán egy részén, néhány törzs fejedelme volt, a tengerparti városkirályságokkal vívott háborúi közben meghalt. Utódját, Mutbalut egy lázadó, Dadujaχ, Hebrón ura ölte meg. Majdnem száz évvel később jönnek csak a filiszteusok és a héberek. Csak éppen ez esetben a héber történelem legfontosabb figurái nem héberek lennének, hanem a héber honfoglalást megelőző kánaániták, és Hebrónban székelő Dávid csak a jeruzsálemi király, Abdi-Heba i. e. 1339-es halála után foglalhatta el Jeruzsálemet, amit a 2Sám. 5. fejezete mond el. Az 1Kir. 9. szerint Salamon kortársa Hirám türoszi király, és Hirám nevű türoszi uralkodót az i. e. 13. század első feléből ismerünk. Ez lesz az egyik oka annak, hogy a tudományos közvélemény ezt még sokáig nem fogja latolgatni. Hogy Dávid és Salamon nem héberek lennének, nagyon erős állítás. De legalább erősen alá is támasztható.

... és ráadásul még az egyistenhitet is Ehnatontól vették át...