Számtalan helyen olvashatjuk, hogy Kálmán király (1095–1116) felvilágosultságát, korát meghaladó szellemiségét mutatja, hogy a boszorkányok létét elutasította.

A boszorkányokról pedig, mivelhogy nincsenek, semmi emlékezet ne legyen.

Hát ez szépen hangzik. Utána viszont erre támaszkodva talán nem értjük az uralkodásának más vetületeit.

Először is helyezzük el a korban Kálmánt. II. Orbán pontifikálása idején lépett trónra, majd utódjának, II. Paszkálnak idején halt meg. Ebben az időben a katolikus egyház legfőbb problémája az eretnekségekkel való küzdelem volt, amelynek során a 11. század első felében már megtörténtek az első kivégzések is. Valamint az iszlámmal szembeni fellépés, mint tudjuk, II. Orbán hirdette meg a Clermont-i zsinaton, éppen Kálmán trónra kerülésének évében a keresztes háborút. Ebben az időben a boszorkánysággal a katolikus egyház egyáltalán nem foglalkozott. Ezt csak a dominikánus inkvizíció vonta hatáskörébe, és csak a 15. században, a két dominikánus szerzetes által írt Malleus Maleficarum (Boszorkánypöröly) hatására vált központi kérdéssé. A dominikánus inkvuzíciót megelőző episzkopális inkvizíció eseti jellegű, szervezetlen, és szabott keretek nélkül működő egyházi igazságszolgáltatás volt.

Kálmán abban a légkörben nőtt fel, és lett papjelölt, amikor az eretneküldözés volt a legfőbb feladata minden egyházfinak. Ez egy fontos részlet: Kálmánt papnak szánták, papnak tanult, ezért vált művelt, írni és olvasni tudó királlyá, ami párját ritkította akkoriban. A boszorkányság mellékkérdés volt, már csak azért is, mert egészen a 15. századi nagy fordulatig a boszorkányság hivatalosan nem is létezett, maga az egyház is tagadta a boszorkányok létét, mert a bennük való hitet a sátán mesterkedésének tartották. Tehát aki hitt a boszorkányokban, azt a sátán kísértette meg, és vitte tévútra. Vagyis a tévhiedelmekkel ellentétben a 9–15. század között a boszorkányokba vetett hit volt üldözendő, nem a boszorkányok. Az se véletlen, hogy maga a boszorkány szavunk is török eredetű, jóval későbbről. A fordulat majd olyan gondolatok mentén következett be, amit például Hugh Trevor-Roper úgy foglal össze, hogy a boszorkányságot az eretnekség kiterjesztett eszközének tekintették.

A fentiek alapján egyáltalán nem lenne semmi érdekes abban, ha egy 11–12. század fordulóján élő uralkodó kijelenti, hogy boszorkányok márpedig nincsenek. Sőt, az a normális, a kornak, korszellemnek megfelelő álláspont. A valóság azonban egy félrefordítás helyre tétele után látható, az eredeti latin törvénycikk ugyanis így hangzik:

De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat.

Kálmán első törvénykönyve, 57. cikkely

Ennek a fordítása pedig az, hogy strigák nincsenek.

A strigát később a boszorkány szinonimájaként használták, de eredetileg a pogány hitvilágban gyökerező, a szláv népeknél ismert rosszindulatú, ártó varázslókat nevezték így. A latinban ekkoriban a malefica szót használták a boszorkányokra, lásd a már említett Malleus Maleficarum könyvcímet.

A bűbájosokat a főesperes meg az ispán emberei keressék fel és vigyék törvény eleibe.
Kálmán első törvénykönyve, 60. cikkely

Itt pedig a következő fordítási malőrt láthatjuk: ebben a cikkelyben ugyanis a latin szöveg a malefica meghatározást használja. Ha a strigát boszorkánynak, a maleficát pedig bűbájosnak fordítjuk, akkor áll elő az a hibás kép, ami ma Kálmán törvényeiről él. Sokkal inkább arról van szó, hogy a pogány hitvilágban gyökerező gonosz entitás létét tagadja, szemben az egyébként akkoriban általánosan el nem fogadott, de a nép körében létező keresztény boszorkányhittel, de ez az egykori papjelölttől sokkal hihetőbb álláspont, mint ha azt feltételezzük, hogy a boszorkányok tagadásával szembeszállt volna a katolikus egyházzal.

Ez nagyjából annyival ér fel, mintha a 22. cikkelyből csak a mondat első felét idéznénk:

Megtiltjuk, hogy vassal és vizzel való próbát akármely egyházban is ne tegyenek...

ami egészen más arcot kap, ha a mondat folytatását is hozzátesszük:

... hanem csak püspöki székhelyen és nagy prépostságokban, mint Pozsonyban és Nyitrán.

A mondat második fele pedig az episzkopális inkvizícióra utal, vagyis annak van jogköre a tűz- és vízpróba elrendelésére. Kálmán a saját korában élt, nem kell anakronisztikus szellemi teljesítményt feltételezni ahhoz, hogy ennek a kiváló uralkodónak a valós történeti értékét megtaláljuk.