Mi köze a kettőnek egymáshoz? Röviden: a karácsony cáfolja a kitalált középkor alapvetését.

A kitalált középkor elméletét Heribert Illig alkotta meg egy kronológiai probléma megoldására. Ez pedig az az egyszerű tény, hogy a Julián-naptár bevezetésétől a Gergely-naptárig 1627 év telt el. Mivel 128 évenként keletkezik a Julián-naptárban egy felesleges nap, egyszerű osztással megállapítható, hogy 13 napot kellett volna átugrani, de ehelyett csak 10 nap átugrására került sor, és mégis helyreállt a naptár. A csillagászat adatait nagyon pontosan lehet ellenőrizni, így valóban adódik a következtetés, hogy a Julián-naptár bevezetésétől (i. e. 45) a Gergely-naptárig (1582) csak 1214–1344 év telt el. Ebből vonta le azt a következtetést, hogy valamikor átugrottak körülbelül 300 évet. Illig elméletével itt keletkezett az első probléma, hogy a gombhoz varrta a kabátot: eldöntötte a három évszázad hiányát, és ahhoz keresett bizonyítékot. Így állapította meg, hogy a 614–911 közti évek nem léteztek, tehát a naptárt 614-ben előrébb ugratták 297 évvel.

Hogyan lehetséges dátumugratás helyett mással magyarázni a 13 számított, és 10 valódi napos korrekció tényét? Nem túl sok megoldás van, de – ellentétben Heribert Illig módszertanilag hibás módszerével – itt mégis muszáj megkeresni az okot, mivel a csillagászat más tényei, így például a napfogyatkozások a három évszázad átugrását cáfolják. A napfogyatkozásokkal sincs túl sok szerencsénk, ugyanis három Szárosz-ciklus (körülbelül 54 év) elteltével ugyanolyan napfogyatkozásokat láthatunk, így 18 ciklus 325 évenként szintén hasonló napfogyatkozásokat eredményez, így elég könnyen ráfogható egy-egy napfogyatkozásra, hogy az 18 ciklussal később volt, mint gondoljuk. Ám Illig szerint nem 325 év hiányzik, hanem 297, így könnyen meggyőződhetünk arról, hogy például a Hydatius által 418-ban és 447-ben leírt napfogyatkozások nem lehettek 297 évvel közelebb hozzánk. Ez esetben az elsőnek a 715 augusztusi napfogyatkozással kéne azonosnak lenni, amit azonban Portugáliából nem lehetett látni, míg a másiknak 744-ben kellett volna lenni, amelyik évben csak az év első felében volt két napfogyatkozás, és ezek szintén nem voltak láthatóak Portugáliában. Ebből következően mindenképp dátumugratás és kitalált középkor nélkül kell megoldani a dilemmát, hogyan lehet, hogy 13 nap helyett 10 napot kellett átugrani 1582-ben?

Egyáltalán mire jó a naptárkorrekció?

A régi római naptárak problémáival most nem foglalkoznék, a lényeg az, hogy Iulius Caesar i. e. 45-ben március 24. napjára rögzítette a tavaszi napéjegyenlőséget, azaz március 25-re az évkezdetet (equinox), és bevezette a 365 napos évet, amelyhez négy évenként egy szökőnap csatlakozik. Így lesz négy év 1460 nap helyett 1461 napos, és ez már csak 44 perccel tér el négy év valódi hosszától. Ez viszont 128 évenként egy teljes napot ad ki, ami azt jelenti, hogy a Julián-naptárban a csillagászati eseményekhez – így a napéjegyenlőséghez – rögzített dátumok 128 évenként egy nappal előrébb tolódnak. A naptár kezdetétől számított 128 év múlva már nem március 24-én, hanem március 21-én lesz a napéjegyenlőség. És így tovább. A problémát kissé bonyolítja csak, hogy Augustus idején még variáltak a naptárral, de végül 53 év múlva, azaz időszámításunk szerinti 8. évben volt utoljára március 24-én a tavaszi napéjegyenlőség. Azóta viszont nem vándorolhatott szüntelenül előre a naptárban, különben 1582-ben március 11-re esett volna, nem március 14-re, és akkor október 4. után nem október 15. lett volna, hanem október 18.

Ez csak egyet jelenthet: valamikor naptárkorrekció volt, amikor három nappal megjavították a naptárt, csak erről a tényről nem maradt fenn adat. Az időpontja is adott, hiszen 2,5–3,4 nap közti eltérésnek kellett lennie ahhoz, hogy három napot javítsanak, vagyis a naptárkorrekciónak 327,3–445,09 évvel a 8. év márciusa után kellett lenni, azaz 335 és 453 között, illetve még kicsit lehet tágítani az intervallumot a tavaszpont pontos mérésével.

A 4. század egyik legjelentősebb eseménye a nikaiai zsinat volt 325-ben. E zsinatnak két fő témája volt, ebből az egyik a húsvétszámítás volt, és itt kötötték a tavaszi napéjegyenlőséghez a húsvét idejének kiszámítását, és lett a mozgó ünnepből egy részlegesen kötött, csak bizonyos mértékig mozgó ünnep. Ha már a tavaszi napéjegyenlőséggel foglalkoztak, vélhetően feltűnt az egyházatyáknak, hogy ez a dátum nem március 24., hanem március 22. Azt is tudthatták, hogy még néhány év, és már március 21-re esik. Véleményem szerint ekkor rögzítették a tavaszi napéjegyenlőséget március 21-re, illetve igazították a keresztény világ naptárát ehhez a dátumhoz. Abban az időben ez még kisebb megrázkódtatásokkal járt, mint az újkor kezdetén 10 napot átugrani. Egyszerűen kimondták, hogy ténylegesen március 21-én van a tavaszi napforduló, és ehhez a naptári dátumhoz kell számítani a húsvétot.

De hogy jön ide a karácsony?

Ma már meglehetősen széles körben elterjedt nézet, hogy a karácsony a téli napfordulós ünnepekhez kapcsolódik olyan módon, hogy a kereszténység nem tudta, mikor született Jézus, de ettől még meg akarták ünnepelni a születését, erre pedig kapóra jött, hogy 3. század végén, 4. század elején a Római Birodalom általánosan ünnepelte két szoláris isten születésnapját a téli napfordulón: Mithrász és Sol istenekét. A római ünnepek épp úgy eltolódtak, ahogy a naptár, és bár a 4. század elején is december 25-én ünnepeltek, az első hosszabb nappal valójában már három napja megvolt. Amikor a kereszténység államvallássá lett, Jézus születésnapjának már semmi köze nem maradt a napfordulóhoz, hiszen ő nem szoláris isten, így mikor a tavaszi napéjegyenlőséget rögzítették március 21-re, akkor ezzel együtt a téli napforduló is visszakerült december 21-re, miközben a karácsony megmaradt december 25-én, és továbbra is három nappal a téli napforduló után maradt, amennyivel addig már eltolódott.

A nikaiai zsinat jegyzőkönyvei ugyanis nem maradtak fenn. Azonban két lehetőség van a húsvét tavaszponthoz kötésére. Azt is elhatározhatták, hogy a naptári március 25-től függetlenül, a csillagászati megfigyelésekhez igazítsák a húsvétszámítást. Ennek azonban a középkorban komoly technikai korlátjai voltak, mivel nem állt rendelkezésre megfelelő mennyiségű, csillagászati képzettséggel rendelkező személy, aki minden évben ellenőrizhette volna a tavaszpont beköszöntét, a korabeli közlekedési és kommunikációs viszonyok között pedig nem lehetett biztosítani a keresztény világban egységesen tartott húsvétot egy központi szervezés mellett. Így gyakorlatilag nem marad más lehetőség, mint hogy a nikaiai zsinat kimondta, hogy a tavaszi napéjegyenlőség március 21-én van, és akkor csak a naptár alapján tudni lehetett, mihez kell számolni. Később pedig Gergely se akarta a tavaszpontot visszavinni március 24-25-re, így csak 10 napot kellett átugrani.

Ebben a kontextusban gyakorlatilag mindent ütő érv: Beda Venerabilis a nikaiai zsinat után újabb négy évszázaddal azt írta, hogy a tavaszi napéjegyenlőség három nappal tolódott el, holott addigra már hat napnak kellett volna lenni. A három nap javítás feltevése, és az újabb három nap eltolódás dokumentálása abban a korban, aminek egyébként Illig szerint nem is kéne létezni, gyakorlatilag bizonyossá teszi, hogy a három nap javítása a nikaiai zsinaton történt meg.

Véletlen lenne, hogy a kitalált középkor épp úgy három nap hiányán alapul, ahogy a karácsony három nappal követi a napfordulót? Szerintem nem.